Mialatt a Merkúr már stacioner állapotban van – azaz lassan megkezdi hátrálását a Rákban – június 29-én Telihold köszönt ránk a Bak 8 fok 14 percén. Az égbolt jelenleg elég aktív, ez a jelenség pedig arra világít rá, hogy hol tartunk az érési utunkon: talán ideje finomítani az egyensúlyon a belső, érzelmi életünk ápolása és a világi felelősségeink és elkötelezettségeink ellátása között.
A kardinális minőség szülöttei, valamint az ilyen bolygókkal vagy sarokpontokkal rendelkező egyének számára aktuális elismerni a múltbéli döntéseik következményeit, felelősséget vállalni a szükséges dolgok megváltoztatásáért és elengedni a siker elavult definícióihoz való ragaszkodásukat.
Minden telihold fordulópont a problémákkal kapcsolatban, hiszen ezek az események elősegítik a tudatosságot, megvilágítják a mintákat és segítenek új perspektívákhoz és felismerésekhez jutni. Mivel jelenleg a Rák-Bak tengely – azaz a család tengelye – van a középpontban, a téma a belső gyermekünk gondozásával és a felnőttkori felelősségeink tiszteletben tartásával függ össze. Az érési folyamatunk és a gyermekből felnőtté válásunk irányát jelölik az említett jegyek: míg a Rák a valahová tartozás érzéséhez, a gondoskodáshoz és az Anya archetípusához kapcsolódik, addig a Bak a hosszú távú elkötelezettséggel, az uralommal, az elszámoltathatósággal, a tekintéllyel és az Apa archetípusával analóg.
Amikor a telihold aktiválja ezt a polaritást, az élet ezen területei, energiái és a szülői mivoltunk közötti egyensúlyhiányok a reflektorfénybe kerülnek. Mikor helyeztük előtérbe a produktivitást az érzelmi jólétünkkel szemben? Hol és miben vezetett a kényelem és a biztonság iránti túlzott igényünk ahhoz, hogy elhanyagoljuk a kötelezettségeinket vagy elkerüljük a nagyobb felelősségvállalást?
Segítséget kérni a napokban nehezebb lehet a szokásosnál: a Hold jelenlétével hajlamosabbak lehetünk elnyomni érzéseinket és szükségleteinket, így ha lehet, ne a sztoicizmus torz formáját válasszuk a sebezhetőségünk elfogadásának és az érzelmeink kimutatásának kockázatai helyett. Mivel a Hold a Bakban szemben áll a Nappal a Rákban, kicsit gyakorolnunk kell saját magunk újranevelését, ehhez pedig a saját anyánkká és apánkká kell válnunk – azzá a felnőtté, akire a belső gyermekünknek szüksége van.
A Rák Nap és a Bak Hold egyaránt kvadrátot alkot a Kos Neptunusszal és Szaturnusszal. Utóbbi két bolygó aktivációja hangsúlyozza annak a fontosságát, hogy tudjuk, mi a felelősségünk és mi nem! Különbséget kell tennünk az érzéseink és a környezetünkből vagy másoktól felvett energiáink között, illetve megfelelően kell meghúznunk a határainkat ezek tiszteletben tartása és védelme érdekében. Fel kell ismernünk a kötelességből, félelemből, bűntudatból vagy múltbéli kondicionálásból fakadó felelősségeinket, valamint a túlzott engedékenységre, esetleges kitérésre való hajlamunkat! Mások felelősségének vagy érettségének hiányát nem pótolhatjuk azzal, hogy túl sokat vállalunk magunkra!
Az említett T-konfiguráció három, azonos modalitású jegyben álló bolygót érintő feszült mintázat: jelen esetben a kardinális modalitás érintett, így kettő egymással szemben áll, míg a harmadik kvadrátot alkot. A kardinális modalitás az új kezdetek befogadásáról és az ismeretlen folyamatok elindításáról szól. A kardinális T-kvadrátok feszültséget keltenek, ami cselekvésre, kockázatvállalásra és a dolgok elindítására ösztönöz minket, ugyanakkor korlátozva érezhetjük magunkat és nehezen tudjuk végigvinni, amit elkezdtünk.
Az egyetlen jegy, amelyik nem aktiválódik – jelen esetben a Mérleg – a konfiguráció feloldási pontját jelképezi, azt az energiát, amelyet be kell fogadnunk a feszültség feloldásához. A Mérleg, mint feloldási pont, arra ösztönöz minket, hogy vonjunk be másokat a projektjeinkbe, kérjünk segítséget, és nyíljunk meg az együttműködésre és a kapcsolatokra. Ez a jegy arra hív, hogy teremtsük meg a kölcsönösség és a harmónia feltételeit; hogy megtanuljuk a különbséget az igazi és a hamis béke között és hogy megbizonyosodjunk arról, hogy amit adunk és amit kapunk, egyensúlyban van.
Míg a Telihold a Bakban tetőzik, a Mars és az Uránusz az Ikrek korai fokain áll együtt, ezáltal pedig mindkettő kvarátba lép a Holdcsomópontokkal (ez a konjunkció egyébként csak később, július 4-én pontosodik be), aminek hatásait lassan kezdhetjük érezni: nem elég, hogy elég kiszámíthatatlan idők járnak, ez az együttállás erős késztetést táplál arra, hogy megszabaduljunk minden korlátozástól és fellázadjunk minden olyan limit ellen, amely jelen van az életünkben vagy önmagunkban. Az Ikrek jegyében a konjunkció az elménkre gyakorol nagyon erős hatást: ideje elengedni azokat a gondolkodásmódokat, amelyek kicsinek, korlátozottan és hiteltelen pozícióban tartanak minket.
Érdemes várni a váratlant és tisztában lenni azzal, hogy a meglévő terveinkhez, elképzeléseinkhez és meggyőződéseinkhez való ragaszkodás nem fog minket szolgálni. Ugyanakkor a Mars-Uránusz együttállás arra is felszólít, hogy győződjünk meg arról, hogy egy igazi ügy érdekében lázadunk, kerüljük az impulzív reakciókat és ne teremtsünk káoszt és zavart pusztána a hecc kedvéért. Ha cselekvésbe kezdünk az ebben az időszakban felmerülő szokatlan, egyedi ötleteink alapján, az váratlan helyekre és megoldásokhoz vezethet minket.
Mivel a Szűzben és Halakban járó Holdcsomópontok is képben vannak, inkább válaszoljunk ahelyett, hogy reagálnánk, hiszen ez a reakció a múltbéli kondicionálás alóli szabadulás vágyából fakadhat és túl heves lehet. Meg kell szabadulnunk attól, ami nem nekünk való, még akkor is, ha úgy érezzük, az út, amely hív minket nem hagyományos vagy logikus választás.
Újra kell értékelnünk a struktúrával, az elkötelezettséggel és a hivatással való viszonyunkat: tudunk úgy rendszert tartani, hogy közben nem büntetjük magunkat? Tudunk úgy fegyelmezettek lenni, hogy közben nem megyünk szembe az érzelmi szükségleteinkkel? Tudunk úgy következetesek és elkötelezettek lenni a számunkra értékes dolgok iránt, hogy közben gyengédek maradunk önmagunkkal?
A jó hír, hogy a Telihold ura, a Szaturnusz harmonikus trigont alkot az Oroszlánban járó Vénusszal, ami segít oldani a T-kvadrát feszültségét és kreatívan terelni a megtapasztalt súrlódásokat, miközben kapcsolatban maradunk a szívünkkel, az érzékiségünkkel és az élet élvezetének vágyával. Tisztázzuk a prioritásainkat és vegyük észre, min kell változtatnunk az életünk szerkezetében! Fontoljuk meg, hogy vajon az, amit építünk és az irány, amerre haladunk, összhangban van-e a valódi célunkkal és lehetővé teszi-e számunkra, hogy legyenek szükségleteink és érzelmeink.
A kulcs a stabil jelenlétben rejlik. Sok sikert!



Hozzászólás