COSMIC COMPASS – MARS IN LEO

Szeptember 27-én a Mars végre elhagyja a Rák jegyét és az Oroszlánba lép tovább, ahol egészen november 25-ig marad majd. Nem sokkal később ismét visszatér ide, hiszen 2027 január 10-én retrográdba fordul a Szűzben, s február 21 és május 14 között újból az Oroszlánban fog vándorolni. Ideje kivinni a világba mindazt, ami bennünk él! Merni kell alkotni és követni azt, ami élettel tölt el! Senkitől sem kell engedélyt kérnünk ahhoz, hogy kifejezzük önmagunkat, teret adjunk magunknak, vagy hogy megosszuk a világgal bennünk rejlő ajándékokat!

Főként a fix minőségek érintettek a ciklusban, de az ezen sarokpontokkal vagy bolygókkal bíró egyének is fel vannak szólítva, hogy tiszteljék alkotói késztetéseiket és fejezzék ki magunkat az élet azon területein, ahol eddig talán haboztak vagy visszafogták magukat!

Míg a Mars a közelmúltban a Rákban haladt, az elsődleges cél az érzelmi biztonságunk megteremtése és a szeretteinkről való gondoskodás volt. Mindazt, amit belül éltünk meg és dolgoztunk fel, most ideje láthatóbbá tenni és kifejezni. Ez a tranzit lehetőséget ad arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat az alkotóerőnkkel, s újra kapcsolódjunk azzal a részünkkel, amely a játékra és az alkotásra vágyik.

A gyógyulás része az öröm is, a Mars az Oroszlánban pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy az élvezeteket meg kell élni, s ahelyett, hogy ölbetett kézzel várnánk, törekedjünk arra, amire vágyunk.

Október 3-án a Mars tökéletes oppozícióba kerül a Vízöntő Plútóval, s egyúttal mindkét bolygó kvadrátba lép a Skorpió Merkúrral. Eközben a Vénusz retrográdba fordul és szintén kvadrátba lép a Marssal és a Plútóval, mely konfiguráció hatásai október első felében végig érezhetőek lesznek. A vágy, a hatalom, a kötődés, a vonzalom és az önkifejezés kérdései kerülnek előtérbe, s arra is rájöhetünk, hogyan befolyásolja a félelem és a bizonytalanság azt, ahogyan a vágyott dolgok vagy személyek megszerzésére törekszünk. A kapcsolatainkban zajló rejtett hatalmi harcok és dinamikák szintén napvilágot látnak…

Hogy pozitívumokat is említsek, október 2-án a Mars és a Kos Neptunusz trigonja arra ösztönöz, hogy azt kövessük, ami valóban megmozgat bennünket és ami értelmet, valamint célt ad az életünknek. A Neptunusz arra emlékeztet, hogy a cselekvésnek nem mindig kell erőből vagy sürgetettségből fakadnia, ezért érdemes figyelnünk az intuíciónk halk szavára…

Október 7-én a Mars és az Ikrek Uránusz szextilje az új, szokatlan ötletek megszületésének kedvez és hajlandóbbá is tesz, hogy azok alapján valóban cselekdjünk is. Érdemes kockázatokat vállalni, kísérletezni, nyitottnak maradni az újra és örömmel fogadni a váratlan lehetőségeket. 

Október 16-án a Mars és a Kos Szaturnusz trigonja következetes munkára sarkall, így tényleg csak abba fektessük az energiánkat, ami igazán fontos. Kiváló alkalom ez arra, hogy kreatív álmaink alapjainak megteremtésére összpontosítsunk, és komolyabban vegyük azokat.

November 14-én a Mars pontos együttállásba kerül a Leszálló Holdcsomóval, november 16-án pedig elhalad a szintén az Oroszlánban tartózkodó és a Déli Holdcsomóval együttállásban lévő Jupiter mellett. Ezek az együttállások nagyító alá helyezhetik a cselekvéssel, a vágyakkal, az önbizalommal és a láthatósággal kapcsolatos régi mintákat és tudattalan szokásokat.

Érdemes elengedni végre azt az igényt, miszerint értékünket külső elismerésnek kell igazolnia: ismerjük fel, hol támaszkodtunk inkább a teljesítményre, mintsem a puszta jelenlétre, hol vitt minket túlzásba a nagylelkűségünk, vagy hol fonódott össze a vezetés iránti vágyunk a csodálat kivívásának igényével. Ugyanakkor ezek a konstellációk lehetőséget kínálnak arra, hogy tudatosan megéljük és kifejezzük az Oroszlán jegy olyan tulajdonságait, mint a bátorság, a szívélyesség, a játékosság, valamint a vágy arra, hogy ragyogjunk és megosszuk fényünket a világgal.

A Mars idei útja az Oroszlán jegyében különösen jelentős, mivel a szokásosnál jóval hosszabb ideig tart, és érinteni fog egy különösen érzékeny fokot is, hiszen kétszer is aktiválni fogja a jegy 20. fokát, ahol a Napfogyatkozás zajlott. Először november 4-én, direkt mozgásban éri el, majd 2027 április 1-én vált direktbe a bolygó mozgása, épp ezen a fokon – ez a pillanat várhatóan különösen nagy jelentőséggel bír majd, mivel a stacionárius (irányt váltó) bolygók közelebb vannak a Földhöz, így energiájuk felerősödik.

Mivel a Mars erőteljes aktiváló hatással bír, ez az egybeesés növeli annak valószínűségét, hogy olyan fordulópontokat és jelentős változásokat élünk át, amelyek ahhoz a folyamathoz kapcsolódnak, amely másfél hónappal ezelőtt, az Oroszlán jegyében zajlott, intenzív újholdas teljes napfogyatkozással vette kezdetét. 2026 novemberének első napjaiban már némi ízelítőt kaphatunk azokból a témákból, amelyek a következő év áprilisában – immár fokozott intenzitással – újra aktiválódnak, lehetőséget adva számunkra, hogy tudatosítsuk a kibontakozóban lévő folyamatot.

Hozzászólás

Az egyediséged felszabadít!