Július 7-én a Neptunusz megkezdte hátráló mozgását a Kos 4 fok 25 percén, ezáltal pedig egészen december 12-ig van lehetőségünk újra ráhangolódni lelkünk irányára és megvizsgálni, hogy az általunk követett út valóban összhangban van-e legmélyebb értékeinkkel, törekvéseinkkel és célunkkal.
A planéta irányváltását főleg a kardinális minőség szülöttei, azaz a Kos, a Rák, a Mérleg és a Bak bolygókkal vagy sarokpontokkal rendelkező személyek fogják érezni: számukra a feladat elgondolkodni azokon az álmokon és víziókon, amelyek az elmúlt hetekben és hónapokban vezérelték őket, s megfontolni, hogy azok valóban aktuálisak-e még.
A Neptunusz olyan transzperszonális bolygó, amely a kollektíva spirituális evolúciójához kapcsolódik: generációs ciklusokat jelöl és a személyes, különálló egónkon túlmutató kérdésekkel foglalkozik. Arra tanít, hogy adjuk át magunkat valami nálunk nagyobbnak, s lépjünk túl az emberi tapasztalataink korlátain. A Neptunusz eltöröl minden határt, s egyben arra is emlékeztet, hogy mindannyian összekapcsolódunk, ezért a feladatunk kialakítani a kapcsolatot az isteni minőséggel. Torz vagy tudattalan kifejeződése az igazság kerüléséhez és a fantáziában, illúziókban, függőségekben és spiriutális kerülőutakban való elveszéshez vezet.
Új, Kosban zajló ciklusa 2026 január 26-án vette kezdetét, s egészen 2038-39-ig tart majd. A kardinális tűz jegy arra inspirál bennünket, hogy új álmokat kövessünk és bátran álmodjunk: engedjük, hogy elképzeléseink új utak felé vezessenek minket, még akkor is, ha azokon korábban még soha nem jártunk. Az akaratunk ápolása, kovácsolása kulcsfontosságú, hiszen meg kell tanulnunk összehangolni az értékeinkkel, a törekvéseinkkel, végső soron pedig a felsőbb akarattal, az élet számunkra szánt tervével.
Míg a Neptunusz Halakban töltött ideje alatt az általános sodródás és a céltalan lebegés érzése uralkodott a kollektív óceánban, a Kos arra tanít, hogy a sorsunk elfgoadása és a nagyobb egész szolgálata nem passzív folyamat, hanem cselekvőképességet és személyes jelenlétet követel.
A retrográdok mindig erős szimbolikus jelentéssel bírnak: alkalmat adnak arra, hogy lelassítsunk, áttekintsük a közelmúlt eseményeit, elintézzük az elmúlt hetek és hónapok befejezetlen ügyeit és elmélyítsük önreflexiónkat ahelyett, hogy továbblépnénk. A Neptunusz esetében ez az isteni ihlet és az illúzió megkülönzötetéséről szól: gyermeki fantáziákat kergetünk? Felismerjük a tudattalan menekülés és a valódi spirituális munka közötti különbséget? Lassan tisztul a kép…
Mialatt a Neptunusz irányt vált, harmonikusan kapcsolódik mind a Vízöntő Plútóval, mind az Ikrek Uránusszal. Ez a konfiguráció több hónapig aktív és támogatja azt a kollektív evolúciós váltást, amin keresztülmegyünk a Yin energiától a Yang energiáig, a Föld és Víz elemektől a Tűz és Levegő elemekig.
A Neptunusz és a Plútó szextilje elősegíti az elavult hatalmi és kontrollrendszerek fokozatos felbomlását, táplálva a kollektív érzelmi és pszichológiai átalakulás folyamatát, amely lehetővé teszi számunkra, hogy jobban tudatában legyünk személyes tetteink közösségeinkre és az emberiség egészére gyakorolt hatásának.
A Neptunusz-Uránusz szextil egy kollektív ébredést táplál, amely egyszerre spirituális és intellektuális: arra ösztönöz minket, hogy bízzunk abban, hogy egyediségünk követése oda vezet minket, ahová valók vagyunk!
Ideje elgondolkodnunk azon, hogy kivé válunk! Kellően ismerjük álmaink természetét? Mi mozgat valójában? Mi motiválja a döntéseinket és a tetteinket? Az amiért hajtunk, biztosan nem figyelemelterelés, projekció vagy múltbéli kondicionálás eredménye? A Neptunusz a Kosban arra késztet, hogy mérlegeljük, miért érdemes küzdeni, illetve milyen lépéseket kell megtennünk és milyen döntéseket kell meghoznunk, amelyeket eddig esetleg csak halogattunk.
Ideje mélyebben összhangba kerülnünk a legmagasabb utunkkal, felébreszteni a bennünk rejlő fényt és megtestesíteni azt a jövőt, amelyet itt és most teremtünk!





Hozzászólás