#CC – TAURUS SEASON 2026

Április 19-én a Nap a Kos jegyét hátrahagyva a Bika territóriumába lépett, ahol egészen május 20-ig halad majd. S hogy mit üzen? Azt, hogy szilárdítsuk meg, amit elkezdtünk és abba fektessük az energiánkat, ami valóban számít. Ez a ciklus lehetőséget nyújt arra, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat a természettel, formába hozzuk a fizikai testünket és ráhangolódjunk a bőség frekvenciájára. 

A tranzit főként a fix minőségek szülötteinek és az ezen állásokkal rendelkező személyeknek tartogat fontos eseményeket: ez bizony az erősebb alapok építésének az ideje, miközben nyitottnak kell maradnunk a változásokra is. Ideje felismerni, hogy a komfortzónánkhoz való ragaszkodás hogyan korlátozza a fejlődésünket. 

Mivel a Nap a tudatosság fényét szimbolizálja, egyes ciklusai lehetőséget kínálnak, hogy tudatosítsuk, az egyes csillagjegyek tulajdonságai hogyan élnek bennünk és hogyan viszonyulunk hozzájuk. A Kos periódusa a cselekvésre, az új kezdetekre, valamint az ösztöneinkkel és a vágyainkkal való újraegyesülésre és az erre való összpontosításra hívta fel a figyelmünket. Arra inspirált, hogy kockázatot vállaljunk, világos döntéseket hozzunk és merjünk előrelépni még akkor is, ha nem tudjuk az összes választ. A Bika szezon ezzel szemben arra ad lehetőséget, hogy megszilárdítsuk azt, amit a Kos szezonban elkezdtünk és erősebb, stabilabb alapokat építsünk az életünk számára. Ez az időszak arra hív minket, hogy kapcsolódjunk ahhoz, ami lényeges, s hogy visszatérjünk az alapokhoz.

A Nap belépése a fix föld minőségbe azt jelenti, a cselekvés nem elég ahhoz, hogy valami gyökeret verjen. Ahhoz, hogy növekedésnek induljon, amit elkezdtünk, következetes és gondos jelenlét, valamint törődés szükséges. Mivel a Bika jelentéstartalma a túlélési ösztönnel, valamint az élet, önmagunk és az általunk teremtett dolgok megőrzésének késztetésével van összefüggésben, amíg a Nap itt tartózkodik, alkalmunk nyílik elgondolkodni azon, mit értékelünk. Foglalkoznunk kell az önértékelés kérdéseivel, elmélyíteni a magunkkal való kapcsolatunkat és észrevenni, hogyan értékeljük magunkat, tehetségünket és erőforrásainkat. Itt az ideje elengedni az elavult túlélési mintákat és új módszereket felfedezni belső és külső életünkben egyaránt, a stabilitás és a biztonság megteremtésére. 

A 2026-os Bika-szezon során nagy változásoknak lehetünk tanúi: április 25-én az Uránusz az Ikrek jegyébe lép, végleg befejezve a Bikában megtett, 2018 óta tartó útját. Hogyan változtak az értékeink és a stabilitásról és biztonságról alkotott definíciónk az elmúlt évek során? Ez a változás rávilágít arra, hogy milyen kihívásokkal nézünk szembe, amikor a gyors változások és az információs túlterheltség időszakában meg kell őriznünk a testünkkel való balanszunkat. 

A május 1-én bekövetkező Skorpió Telihold azokat az árnyakat, érzelmeket és vágyakat hozza felszínre, melyek tudatunk mélyén lapulnak. Kitartás vagy elengedés? Alkalmunk nyílik észrevenni, hol állunk ellen a változásnak és mit kell átalakítanunk.

A május 16-i Bika Újholddal nyíló holdhónap az új alapok lerakására és az értékeink átstrukturálására összpontosít. A Ceres és a Merkúr együttállása a Bikában, valamint az Uránusz Ikrekbe lépése a jegy 0 fokán meglepő új kezdeteket és lehetőségeket hozhat magával. Az Uránusz aktivácója kapcsán érdemes megjegyezni, hogy plusz kiszámíthatatlansági faktor is adódik az eseményhez, mely az ébredés pillanatait katalizálja és arra inspirál, hogy megszabaduljunk azoktól a gondolkodási mintáinktól és hiedelmeinktől, melyek stagnálva tartanak bennünket. 

A Bika ciklusa arra szólít, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy amit építünk és létrehozunk, valóban fenntartható és hosszútávon is támogat minket. Ne feledjük, hogy olykor fontos lassítani és teret hagyni az élet egyszerű örömeinek is – ehhez azonban először tisztába kell kerülnünk az igazi prioritásainkkal.

Hozzászólás

Az egyediséged felszabadít!