2026 áprilisában a változás szelei fokozatosan kapnak erőre, hiszen több számottevő kozmikus hatást is tapasztalhatunk: a hónap a Mérleg Teliholddal vette kezdetét, ami alatt szépen sorakoztak az immár kivétel nélkül direkt mozgású bolygók. Fel is merül a kérdés: milyen állapotban vannak a kapcsolataink? A hónap első felében a Mars és a Merkúr is a Kosba lép, hogy aztán rögtön találkozzanak a Szaturnusszal és a Neptunusszal, mely planéták a jegy korai fokain állomásoznak.
Vitalitásunk, energiaszintünk és döntéshozó képességünk is gyors ütemben erősödik majd, április 17-én az Újhold és a Chiron együttállásának köszönhetően pedig gyógyulásunk útjának új szakaszába lépünk. Ahogy a hónap a végéhez közeledik, mind a Vénusz, mind az Uránusz belép az Ikrek jegyébe, ami egy erőteljes energetikai eltolódást jelez a Föld elemből a Levegő elembe, ami a változás erős szeleit hozza magával.
A hónap kezdetén a Mérleg Teliholdnak hála lehetőségünk nyílt felismerni és kezelni a kapcsolatainkban tapasztalható egyensúlyhiányokat és az esetleges diszharmóniát. A Mérleg Telihold kvadrátban állt a Rák Jupiterrel és laza oppozícióban a Kos Szaturnusszal és Neptunusszal: ezek az állások rávilágítottak az önfeladás mintáira a kapcsolatokban, miközben arra is emlékeztettek, hogy az igazi béke, balansz és intimitás nem a konfliktusok elkerülésén alapul.
Április 9-én a Mars Kosba lépése energiát, vitalitást és a dolgok megvalósítására való hajlandóságunkat táplálja. Az energiák ezen kombinációja arra ösztönöz, hogy kockázatot vállaljunk, vágyaink irányába haladjunk és annak ellenére is cselekedjünk, ha még nem vagyunk tisztában minden körülménnyel. Ez kiváló időzítés belekezdeni valamibe, amin már régóta morfondírozunk, hiszen valódi tapasztalatainkat úgyis a hibázásból és az újbóli próbálkozásból nyerjük. Itt az ideje megújítanunk a kapcsolatunkat belső erőnkkel és gyakorolnunk az asszertivitást! Érdemes végiggondolni, melyek azok a dolgok, amik valóban energizálnak és élettel töltenek el.
Április 14-én a Merkúr is a Kos jegyébe lép, támogatva az önérvényesítésünk fejlesztésére tett erőfeszítéseinket: képesek vagyunk úgy élesíteni a nyelvünkön és kimondani az igazat, hogy túlmagyaráznánk a dolgokat vagy közben kétségbe vonnánk magunkat? A Kosban a Merkúr energiával tölti fel elménket és arra motivál, hogy az ötleteink alapján cselekedjünk, illetve mondjuk ki hangosan, amit szeretnénk. A felhívás ebben az időszakban az, hogy hitelesen, mégis tapintatosan fejezzük ki magunkat és ne okozzunk szükségtelen konfliktusokat.
Április 17-én a Kos Újhold energetikai újraindítást hoz és az újrakezdés lehetőségével kecsegtet. A jegy késői fokain, a sebzett gyógyítóval – a Chironnal – szoros együttállásban bekövetkező újhold a gyógyulási utunk új fejezetét nyitja meg. Ez az esemény felszínre hozhatja az önérvényesítéssel, az önbizalommal és a vágyaink követésével kapcsolatos régi sebeinket, lehetőséget kínálva arra, hogy elkezdjük gyógyítani őket és átírni a régi narratívákat arról, hogy mit jelent vezetni, kezdeményezni és a saját utunkat követni. Ahelyett, hogy a tökéletes pillanatra várnánk, tudatosítanunk kell, hogy a gyógyulás néha cselekvés és kockázatvállalás útján sokkal gyorsabban jön el. Készen állok vagy sem? Mindegy.
Április 19-én a Nap a Bikába lép, a magunkkal való kapcsolatunkra irányítva a figyelmet. A Bika szezonja az évnek az a szakasza, amikor a befogadóképességünk fejlesztésére, az önbecsülésünk megerősítésére és a bőség életünkbe való befogadására kell összpontosítanunk. Kulcsa az élet, a Föld és a testünk organikus ritmusainak tiszteletben tartása, az alapok megerősítése és a Kos szezonban elkezdett dolgok megszilárdítása. Ilyenkor aztán végképp kötelező gondoskodnunk magunkról és előtérbe helyezni önmagunk táplálását!
A Vénusznak hála, április 24-e után könnyebben tudunk majd beszélgetéseket kezdeményezni idegenekkel, örömet találni a tanulásban és a megosztani ötleteinket és gondolatainkat másokkal. Hogy miért? A bolygó az Ikrek jegyébe lép. Ez a tranzit minden kommunikációra összpontosító törekvést és tevékenységet támogat, így érdemes nyitni és inspirálódni.
Április 25-én az Uránusz is az Ikrekbe lép, ahol 2032-33-ig halad majd. Ez egy olyan erőteljes kollektív változás, amely drasztikus változásokat hoz a gondolkodásmódunkban, a kommunikációnkban és a kapcsolatainkban. Az Ikrekben lévő Uránusz forradalmasítja az oktatási rendszereket és hatalmas változásokat hoz a tanulás és az információmegosztás módjában. Ez a tranzit felgyorsítja a mentális tevékenység és a kommunikáció ütemét, arra ösztönözve minket, hogy új paradigmák és szokatlan perspektívák felé vonzódjunk. Az Ikrekben az Uránusz arra kér minket, hogy kérdőjelezzük meg a tanultakat, gondolkodjunk kritikusan és ne dőljünk be a mainstream narratíváknak.
A hónap nagyon szépen fog építkezni, mintha csak egy afféle köd szállna fel rólunk fokozatosan: bár a motiváció és a tisztánlátás nem feltétlenül egyszerre érkezik, valamint a cselekvésre és haladásra való késztetés is váltakozhat a bizonytalanság, a kétség és a habozás pillanataival, az energia és a lendület apránként növekedni kezd. Miközben merész döntéseket hozunk, emlékezzünk arra is, milyen bátor dolog hagyni, hogy sebezhetőségünkben is lásson minket a környezetünk. Impulzusból és mentális stimuliból nem lesz hiány, üdv az új korszak kapujában!






Hozzászólás