#CC – NEW MOON IN CAPRICORN

2026 első Újholdja a Bakban köszönt ránk január 18-án, a jegy 28 fok 43 percén. Ez az égi esemény kiváló lehetőséget kínál arra, hogy olyan egyértelmű, tiszta célokat fogalmazzunk meg az évre, melyek a hosszútávú terveink irányába visznek és inspirálnak minket arra, hogy olyan emberré váljunk, amilyenek igazán lenni szeretnénk. A fenntarthatóság kulcsfontosságú!

Főként a kardinális jegyek szülöttei érintettek: esélyt kapnak arra, hogy újraformálják a valóságukat és mozgásba hozzák régóta halogatott projektjeiket, ehhez azonban első körben magas fokú introspekcióra van szükség. El kell gondolkodnunk, hogy az önértékelésünk mennyiben függ az eredményeinktől, a produktivitásunktól, illetve a külső imidzsünktől, ezáltal pedig közelebb kerülhetünk ahhoz, hogy olyan életet teremtsünk magunknak, melyben a külső és belső valóságunk harmóniában van egymással. Tekintsünk úgy erre az időszakra, mintha most kellene elvetnünk az előttünk álló ciklus magvait. 

A Bak arra biztat, hogy vegyük komolyan magunkat és az álmainkat, illetve vállaljunk felelősséget azért, hogy az elképzeléseink formát öltsenek. Itt meg kell említenünk a türelem és a konzisztens effort fontosságát, még akkor is, ha a folyamat és a velejáró feladatok gyakran unalmasnak és lassúnak is tűnnek. Ahelyett, hogy a külső célokra és a gyors eredményekre koncentrálnánk, arra kell törekednünk, hogy önmagunk olyan verziójává váljunk, aki képes létrehozni és fenntartani az áhított valóságot.

A Bak Újhold a szintén Bakban álló Marssal és Merkúrral, valamint a Vízöntő korai fokain álló Vénusszal és Plútóval egyaránt konjunkciót alkot: a Mars, a Vénusz és a Plútó aktivációja továbbra is a kapcsolatainkra helyezi a hangsúlyt, mintegy leltárt készítve a kötelékeinkről és a kapcsolódási mintáinkról. Ideje új struktúrát kialakítanunk, új módokat keresnünk az önérvényesítésre, határokat szabni és átszervezni a meglévő viszonyainkat. 

A Plútónak és a Vénusznak hála megkérdőjeleződnek a lejárt erődinamikák, kötődések és értékek, így érdemes összeszednünk a bátorságunkat végre és leszámolni a félelemmel, a függőségeinkkel és a kontroll gyakorlásával, ami meghatározza a választásainkat. 

A Merkúr együttállása a Marssal, a Nappal és az Újholddal a Bakban rávilágít arra, hogy mennyire fontos új kommunikációs és gondolkodásmódokat felfedeznünk, tudatosabban kezelnünk a konfliktusokat, kifejezni az érzéseinket, szükségleteinket és vágyainkat.

A fentebb említett bolygócsoportosulás kvadrátot alkot a Kosban álló Chironnal, felszínre hozva a régi sérelmeket és a feloldatlan fájdalmainkat, valamint növelve a feszültséget a múltban kialakított túlélési módjaink, illetve a jelen által megkívánt stratégiák között. Ez egyben kiváló alkalom a gyógyulásra is, amihez viszont ki kell köpnünk végre, mi a bajunk!

A Bak Újhold a Bika Uránusszal és a Halak Neptunusszal is trigont zár, ezáltal inspirációt és útmutatást biztosítva azon erőfeszítéseinkhez, melyeket egy új, értelmesebb és fenntarthatóbb szerkezetű élet érdekében folytatunk. Ideje végre leszállnunk a valóság talajára és elengedni az illúzióinkat, melyek meggátolnak a cselekvésben. Érdemes bízni abban, hogy az előttünk álló lezárások és változások a saját érdekünkben történnek, az újdonság varázsa pedig sokkal kecsegtetőbb annál, mintha a régi, elavult céljainkhoz ragaszkodnánk.

A Szaturnusz és a Neptunusz konjunkciója a Halak jegyében rámutat arra, mitől kell megválnunk és milyen lehetőségek állnak előttünk. A kulcs a saját magunkkal való kapcsolatunk renoválásában és az érettebb gondolkodás kialakításában rejlik, hiszen csak így léphetünk tovább a fejlődésünk útján. 

A Bak üzenete, hogy a valódi tekintély az önbizalomból és a becsületességből fakad, valamint abból, hogy kiállunk magunkért, még akkor is ha ez kényelmetlenséggel jár vagy szokatlan megoldásokat követel. Ehhez tiszteletben kell tartanunk a saját határainkat és az energiánkat, illetve olyan életvitelt kell kialakítanunk, ami valóban passzol hozzánk, ahelyett, hogy kiégetnénk magunkat az elvárások és a külső nyomás súlya alatt. 


Hozzászólás

Az egyediséged felszabadít!